A vártnál kevesebb álláshely szűnt meg novemberben az Egyesült Államokban, és így a 10,2 százalékos csúcsról 10 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta.
Minél előbb visszafizetné tartozását az állami TARP alapba a Citigroup. Ugyanakkor állami tisztviselők közölték: a banknak előbb minden kötelezettségét törlesztenie kell, utána szabadulhat meg az állami béklyótól. A kormánynak tavaly 45 milliárd dollárral kellett kisegítenie a hitelintézetet, így a cég 34 százalékos tulajdonosává vált. A Citigroup kezét megköti a kormány a jelentős bónuszkifizetéseknél.
Jövő októberig meghosszabbítja a tavaly ősszel elfogadott 700 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomag (TARP) hatályát az amerikai kormányzat. Bár sokan kétségbe vonják a bankoknak, autógyáraknak és más nagyvállalatoknak juttatott támogatások eredményességét, Timothy Geithner pénzügyminiszter azzal érvel: ha az eredeti terveknek megfelelően az idei év végén lezárnák a programot, akkor azzal hátráltatnák a gazdaság éppen csak megindult kilábalását. A hosszabbításról szóló bejelentés előkészítéseként Geithner nemrég közölte, hogy a TARP tényleges költsége az augusztusban számított 341 milliárd dollárnál 200 milliárddal kevesebb lehet. A derűlátást egyebek mellett arra alapozza a pénzügyi tárca, hogy a mentőövet kapott bankok 71 milliárd dollárt már visszafizettek, és ez az összeg 2010 végéig 175 milliárdra emelkedhet.
Elemzők szerint csak kismértékben javíthatja a deflációval és az erős jen exportlassító hatásával küzdő japán gazdaság helyzetét az a 7200 milliárd jenes élénkítő csomag, amelyet tegnap fogadott el a tokiói kormány. Az intézkedések - amelyek között az energiatakarékos háztartási berendezések és autók vásárlásának támogatása is szerepel - finanszírozásához Fudzsii Hirohisa pénzügyminiszter szerint új kötvények kibocsátására is szükség lesz, holott ezt korábban elutasította a kabinet.
Nagy-Britannia: Rendkívüli adó a bankárokra
Pótadó kivetését fontolgatja a bankárok idei bónuszaira Alistair Darling brit pénzügyminiszter, melynek keretében egyszeri, ötvenszázalékos adót jelentett be a 25 ezer fontnál magasabb banki jutalmakra. Ezzel arra szeretné rászorítani a pénzintézeteket, hogy minél nagyobb arányban tartalékképzésre és a hitelezés bővítésére fordítsák nyereségüket.
A pótadó
- mértéke: 50 százalék
- alapja: a 25 ezer fontnál nagyobb jutalmak
- időbeni hatálya: mostantól 2010. április 5-ig
- érintett cégek: bankok, jelzálogintézetek
- érintett alkalmazottak: mintegy 20 ezer fő
- várt bevétel: 500 millió font
Sem a 0,5 százalékos irányadó kamatlábat, sem a márciusban indított likviditásbővítő program 200 milliárd fontos keretösszegét nem változtatta meg tegnapi ülésén a brit jegybank. Elemzők szerint a Bank of England ezután sem emeli a jórészt kormányzati kötvényvásárlást magában foglaló likviditási program nagyságát; az utolsó, 25 milliárdos bővítésről novemberben döntött a monetáris hatóság.
Németország: Lesz-e adócsökkentés?
A tartományok jóindulatán múlik, hogy a német törvényhozás alsóházának jóváhagyása után a felsőházként szolgáló Bundesrat is áldását adja-e december 18-án a konzervatív-liberális koalíció adócsökkentési terveire. Angela Merkel (CDU) kancellár kabinetjének az összes szövetséges tartományi kormányzat támogatására szüksége lesz.
A növekedési csomag:
(az új berlini koalíció tehercsökkentési tervezetének főbb elemei, zárójelben a változtatások becsült költségei)
- 2010. január 1-jétől a szállodáknak és vendéglőknek csak 7 százalékos áfát kellene fizetniük (közel egymilliárd euró)
- a 2008-as vállalati adóreform egyes elemeit korrigálnák: többek között könnyítenék a hiteltörlesztés adóból való levonhatóságát, eladósodott cégek felvásárlásánál a tartozások adóból való leírhatóságát növelnék, és a konszerneken belüli átalakítások leírhatóságát is könnyítenék (közel 2,4 milliárd euró)
- az örökösödési adó kapcsán alacsonyabb sávba, 15 és 43 százalék közé csökkentenék a testvérekre és unokatestvérekre vonatkozó kulcsokat, illetve a céget öröklők esetében enyhítenének az adómentesség feltételeként szabott foglalkoztatási garancián (legfeljebb 420 millió euró)
Angela Merkel német kancellár üdvözölte az egyszeri különadó ötletét, és ő is azt hangoztatta, hogy a bankároknak is viselniük kell a válság terheit. Azt is hozzátette azonban, hogy hosszabb távon inkább az általa is szorgalmazott tranzakciós adó lehetne fenntarthatóbb megoldás.
Franciaország: Brit mintára különadó
Brit mintára Franciaország is egyszeri különadót vezet be a 27 ezer eurónál nagyobb bankárbónuszokra - jelezték párizsi kormánytisztviselők. Az adó mértékéről még nincs döntés, de megfigyelők szerint nem lenne meglepő, ha azt is a brit példát követve, 50 százalékban állapítanák meg.