A városfejlesztés felvirágoztatásának egyik eleme az a befektető-csalogató politika, melynek keretében bizonyos meghatározott építkezések, épületfelújítások esetén az építő cég jelentős adókedvezményt kap a társasági adó területén. Egészen pontosan a város bizonyos történelmi vagy egyéb értéket képviselő negyedeinek rehabilitálására, újra lakhatóvá és az új technikai követelményeknek megfelelővé tételére vonatkozott a program, melynek keretében a kedvezményt megítélték - s mindez a mai napig is így van. Ebbe természetesen beletartozik új épületek létrehozása, nemcsak felújítás, ám a fejlesztésnek közérdeket kell szolgálnia. Ez az adópolitika szorosan kapcsolódik a dublini önkormányzat lakásteremtési terveihez, tevékenységéhez is. Az önkormányzat és a vállalkozó dolgát megkönnyítendő felállt egy tanács, mely segít a beruházóknak a tervezés időszakában, így az önkormányzat tudja, mire adja a pénzt, az építő cég pedig tudja, mit várnak tőle. A kedvezmény csakis azokban a városrészekben zajló építkezésekre vehetők igénybe, melyeket kijelöl a Városi Rehabilitációs Terv. A kedvezményt átlátható szabályok, teljesítések mentén ítélik oda. A városlakók javára szolgáló intézmény hatékonyan kapcsolja össze a befektetésösztönzést a város élhetőségének, életminőségének javításával.

Brendan Williams a Dublini Egyetem kutatója publikációjában négy szakaszra osztja mai a városfejlesztés történetét.
Az első fázis 1986-1994, amikor komoly válságban volt a gazdaság, magas, 18%-os munkanélküliség jellemezte Írországot, valamint a politikai helyzet is instabil volt. Magas volt a kivándorlás és jelentős volt a lakosságcsökkenés a belső városi területeken. Elhatározták, hogy az elöregedő városrészek égető problémáját orvosolják. A szerény költségvetési lehetőségek miatt magán befektetőket vontak be városfejlesztésbe. Az állam és önkormányzat adókedvezményeket alkalmaztak, a földterület és az ingatlanok értékével, használati jogával, valamint az adminisztráció egyszerűbbé tételével ösztönözték a fejlesztéseket. A Parlament tizenkét törvényt hozott a fejlesztések érdekében. Összesen 302,4 hektárnyi területet újítottak meg Dublinban ezalatt a nyolc év alatt. A városvezetés marketing eszközökkel is ösztönözte a beköltözni vágyókat. Főként kis lakásokat építettek a mobilis, fiatal szakmai rétegnek. A lakosság újra beköltözött a városközpontba.
1994-1998 a második szakaszban a gazdaság átlagban évi 7,5 százalékkal nőtt, a munkanélküliség 6% alá csökkent. Az Európai Monetáris Unióba való belépés miatt csökkentették a kamatot, mely még inkább jót tett a növekedésnek, ösztönözte a tulajdon iránti keresletet is. Négy év alatt az építőipar 81%-kal nőtt. Öt nagyvárosban végeztek jelentős városfejlesztéseket. Elkezdte foglalkoztatni a kormányt a fejlesztések külső mellékhatásai és felismerték, hogy szakképzésnek is követnie kell az építőipar növekedését és fejlődését.
1998-2005 között folytatódott a növekedés, és az IT a szolgáltatások és a turizmus szektorok váltak húzó ágazattá. Jellemző erre az időszakra a fejlesztések nemzeti szinten való összehangolása az Integrated Area Plan és az Urban Renewal 2000 - új megközelítés programok. 38 település volt érintett 1999-ben, az időszak végéig még száz helyen voltak fejlesztések.
2005-től napjainkig a Nemzeti Fejlesztési Terv, a fenntartható fejlődés a maximális szociális haszon a kulcsszavak. Írország a 2000-2006-os fejlesztési tervében célul tűzte ki Dublin régiójához képest a vidéki régiók további felzárkóztatását. 2007 és 2013 között is tervezik a lemaradás további csökkentését.
Fontos tanulság, hogy a kormánynak és az önkormányzatoknak együtt kell működnie a fejlesztések tervezésében és megvalósításában a maximális társadalmi haszon érdekében.
Az Európai Bizottság kiemelten jó városfejlesztési példaként hivatkozik az 1991-ben kezdődött dublini Temple Bar - a kulturális negyed - rekonstrukciójára, melyet Ester Laushway írása alapján mutatok be az alábbiakban.